-
Beteg vagy, itt a gyógyszer
Anamnézis
Nagyon jól mulattam a Nettuts+ egyik cikkén délelőtt, miközben persze belül azért némán bólogattam és tudomásul vettem, hogy rólam is szó van. Különösen azután, hogy elolvastam: „Ha a Big Bang Theory sorozat bármely részét viccesnek találod és élvezed, ez halálbiztos vészharang, hogy internetfüggő vagy”. J
Emlékszem amikor még bemutattak minket a Facebooknak, aztán két évvel ezelőtt még győzködni kellett a főnököket, hogy nagy bumm lesz itthon is, akik akkor még azt mondták, nem ez külföldi dolog… (tényleg ezt mondták :) )Végig néztük hogyan hozták létre a furcsa hárombetűs szavak (SEO, SEM, SMO ) a legkeresettebb állásokat az online piacon.Megérkezett a boldogság (vagy bolondság) kis kék madara is, amiről sokan még most se tudják hogy mire jó, de kell, mert fontos az onlájn prezensz. Meg aztán lássuk be, ha jól használja az ember, a Twitter igazán hasznos kis segédeszköz és a nemzetközi web dev közösség nagyrésze azon zsibong.
És bizony van miről zsibongani, mert rengeteg a buzz ebben a technikai rohanás/fejlődésben. Szerencsére a bloggolás is iparággá fejlődött, így nem kell attól tartanunk, hogy lemaradunk bármiről. Blogok ezreit követhetjük árgus szemekkel, hiszen a fejlődés nem áll meg és minden nap van miről írni, vagy miről lemaradni.
Persze közben megjöttek az okos telefonok, akik néha ugyan nagyon hülyék, de van bennük push notification ami szerencsére bátran az arcunkba tolja a friss híreket, ha esetleg megfeledkeznénk a frissítésről mi magunk. Merthogy azért a havi publikáció meg a heti már nem elég.
Elmúlt a havi újságárus vizit, meg a betárcsázós hozzáférés a végtelen információhoz, ami annyira nem volt végtelen (bár manapság valahogy úgy veszem észre, hogy a Google átkapcsolt retró módba és elég sokat kell állítgatni, hogy olyasmiről szóljon a SERP mint amit keresek és ne ötéves elavult cikkekről).
Státusz
És hogy mit akarok én itt kinyögni (végre)? Hát arról van szó, hogy webes designerek, fejlesztők és egyéb online-fajták, ki vagyunk téve a média és a különféle gadgetek „ármányos” hatásainak. Ezen felül, mivel fejezzük be az átkódolt, átrajzolt, áttervezett (kívánt aláhúzandó, egy biztos, meredten képernyőt bámuló) napot? Feltett lábbal való feed olvasással, legyen az Mashable, TechCrunch, Seth Godin, egy TED videó, vagy csak agyatlan turkálás a Facebook nevű kémszoftverben. Mindezek felett, lássuk be, nem így fejezzük be a napot, hiszen ki bír várni a nap végéig, mikor minden percben hozzáférésünk van a friss információhoz?

Diagnózis
A diagnózis tehát valami latin szó arra, hogy nem tudjuk abbahagyni a push-notificationökön, feedeken és különféle app-okon keresztül kopogtató friss információ igen rövid időintervallumokonkénti ellenőrízgetését. Luxus probléma, de probléma. A megoldás rá pedig? Dobjunk el minden technológiát és vonuljunk vissza egy barlangba? Neeeem (bár néha elgondolkodtató). Viszont az alkoholistának is az a megoldás ha nem iszik, vagy mértékkel.
Therápia
Röviden összefoglalva, találjuk meg a mértéket. Mivel függőségről van szó és szokásokról, ki kell kötnünk pár sarkalatos pontot, amit jó ha betartunk, sokat fog segíteni. A pozitív hatások pedig megérik a fáradtságot. Jobban fogunk tudni koncentrálni, hatékonyabbak leszünk és minőségibb, de rövidebb időt fogunk tölteni a buzz-okkal, tweetekkel és a többi figyelemelterelő jelenséggel.
1. Nincs telefon a „Randi este”
Válasszunk egy estét, amit a partnerünkkel/családunkkal töltünk és ezen az estén lőjjük le a telefont. Vagy ha olyan munkánk van, hogy fontos a folyamatos készenlét,legyen a közelünkben, de csak a csörgésre válaszoljunk (milyen durva, telefont csak telefonálásra használni). Semmi push-note, semmi tweet/email és egyéb figyelemelterelés. Étterembe se Forszkverezünk be. Egy este való világ. Na nem az.
2. Zárd be a Twitter klienst
Ne hagyd nyitva a Twitter kliensed munka közben. Válassz három időpontot (reggel, ebédidő, munkavégzés előtt) és éld ki magad akkor tíz percig. Sokan megkérdezhetik, egyáltalán minek használni a Twittert, nos igenis a webes közösségben elég lényeges szerepe van, nagyon hasznos is lehet, de a neki szánt időn kívül be kell fogni a madár száját.
3. Egy nap szabad
Vagyis nem szabad. Mi imádjuk a kis mellék projekteket, meg utólérni az utólérhetetlen hírfolyamot a szakma újdonságairól. Ez a leggyorsabb út a kiégéshez. Minden héten egy nap teljes számítógép és egyéb gadget amnesztia. Amennyi időt elveszítünk, legalább annyit fogunk nyerni a munka minőségén, mivel sokkal hatékonyabbak leszünk. Ez kemény dió, de megéri.
4. RSS idő
A google reader biztos benne van a Top 10 stresszforrásban. Le vagy maradva a feedjeidtől? Nem csoda. Ontják magukból az érdekes tartalmat és az ember mindig igyekszik utolérni magát, különben lemarad a falkától. Száz cikk egyszerre „végigszkennelése” viszont nem biztos hogy segít. Az instapaper.com vagy a readitlater.com segítségével összegyűjthetjük az érdekességeket kedvenc gadgetünkre és aztán egy héten 3 alkalommal (mondjuk) nekiláthatunk megemészteni az anyagot.
5. Keress segítséget
Nem, nem kell orvoshoz, vagy agyturkászhoz menni. De könnyen előfordulhat hogy mire észrevesszük, a kezünk már óvatlanul nyitott egy új tabot és nyakig vagyunk a Gmailben, anélkül hogy tudomást szereznének róla. Ilyenkor jönnek jól olyan programok mint a Concentrate (http://getconcentrating.com/), ezek segítenek a szokásaink kordában tartásában.
Az eredmény pedig remélhetőleg több idő a szabadban, barátokkal, családdal, kevesebb, de minőségibb idő a gép előtt.
A Nettuts+ cikk amiről végig beszéltem itt olvaható.
-
szabcsee posted this